Laikus Önsegítő Csoport – szakszerű segítséggel a dohányzás ellen

A TÁMOP-6.1.2-11 program keretén belül a Laikus Önsegítő Csoportba 2014 szeptembere óta havi 2 alkalommal lehetett jönni, hogy beszélgetéssel, együttgondolkodva minden dohányzástól szabadulni vágyó ember térítés- és pótszermentesen, elvonási tünetek nélkül váljon nemdohányzóvá. Erre 20 találkozásra volt lehetőség, melyeken összesen 68 ember fordult meg. Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a leszokás támogatásának lehetőségével azokat a csoportokat tekinthetjük célcsoportnak, akik már próbálkoztak a leszokással, nem, illetve kicsit fontos számukra a dohányzás és elgondolkodtak a nemdohányzó lét pozitív következményeiről. A dohányzás mennyisége nem mutat összefüggést a leszokás nehézségét illetően. A sikertelen leszokások viszont annak elterjedését erősítik. Ezért tartom fontosnak, hogy a dohányzók megismerjék annak lehetőségét, hogy megfelelő felkészüléssel könnyebbé tehető a dohányzással való végérvényes szakítás. A TÁMOP-6.1.2-11 program lezárása után 2014 júliusától minden hónap első péntekén 17 órakor továbbra is nyitva áll mindenki előtt a Humán Civil Házban működő önsegítő csoportunk (Szombathely, Bem József u. 9/B), hogy térítés- és pótszermentesen, szenvedés nélkül szabadulhasson meg függőségétől, és nemdohányzóként élhesse le hátralévő életét.

Vissza a főoldalra